Ahogy a könyvtárak fejlődésének megágyaztak az olyan ókori törekvések, mint például a kiadótevékenység megjelenése, valamint az egyre fejlettebb másolási eljárások, a középkorban a társadalom szélesebb rétegeihez való kapcsolata némiképp megbicsaklott és sajátos, de ugyanakkor várható fordulatot vett.
Mielőtt a 15. században kialakult és útjára indult volna a nyomdatechnika, egy-egy kötet értéke egyes esetekben vetekedhetett egy kisebb birtokéval is, hiszen azokat kézzel másolták, elkészítésük hosszú időt és rengeteg munkát emésztett fel. A könyvek adta tudás olyan hatalmat is jelentett, amit a könyvek birtokosai tarthattak a kezükben. Így a könyvtárak a korai középkorban vagy a nemesek saját gyűjteményeként jelentek meg, vagy az egyházhoz voltak köthetők – a legtöbb másolat is az egyházi körökből került ki, köszönhetően például a szorgos kódexmásoló szerzeteseknek -, vagy a tudományos világot és a tanulást képviselő intézmények vonzatában alakultak ki, mint a korai egyetemek és káptalani iskolák.
A nemesek magánkönyvtáraiban különféle jellegű könyvek kaptak helyet. Nagy közkedveltségnek örvendtek az arisztokrácia körében a lovagi tornakönyvek és lovagregények, útleírások, antik témákkal foglalkozó művek, történelmi munkák vagy akár a szentek életéről szóló kötetek. A 14. század második felétől megjelentek ezekben a könyvtárakban az úgynevezett mintakönyvek is, amelyek egy-egy művész kezétől származtak és minőségi illusztrációkkal látták el. Ezek elkészülése mögött nagy valószínűséggel az a szándék állt, hogy minőségük vonzáserejével a nemesség tagjait patrónusként nyerjék meg, vagy alkotójuk különleges megbízásokat kaphasson. Mindenesetre azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kora középkorban ezek a magánkönyvtárak mai szemmel nézve csekélynek számítottak, ahol pár tucatnyi könyv volt megtalálható, már gazdag magánygyűjteménynek volt mondható. Csak az igazán nagy hatalommal rendelkező nemesek és uralkodók engedhették meg maguknak az ennél nagyobb méretű könyvárat. Az olyan uralkodók, mint V. Károly, III. Fülöp vagy a mi Mátyás királyunk vagy épp Könyves Kálmán is kiterjedt könyvtárral rendelkezett – ez utóbbi szerteágazó műveltségéről is híres volt, hiszen nem csak a világi dolgokban bizonyult tájékozottnak, de az egyházi irodalomban és az egyházjogban is jól kiismerte magát.
A középkori európai kultúra előnyére vált, hogy olyan vallás és annak egyháza lett dominánssá, amelynek lényegéhez tartozik az írásban őrzött szent könyvek, a teológiai irodalom és más írásos szabályzatok, szertartásrendek. Mindez szükségessé tette az egyház tagjainak azt, hogy elsajátítsák az írás és olvasás tudományát – amelyben sokáig meghatározóak is voltak. A szerzetesek által másolt kódexek aranykora a 12. század volt, ekkor a monostorok könyvtáraiba bibliák, bibliakommentárok, antik és kortárs szerzők és egyházi tekintélyek művei, szertartáskönyvek, szerzetesi regulák, zsoltárok, kézikönyvek és más, a keresztény vallás körébe tartozó példányok kerültek. Ezeket a szorgos szerzetes-kezek másolták, sokszorosították, de ez a folyamat fájdalmasan sokáig tartott. Ezért az egyház féltve őrizte a birtokába került köteteket. Egyes – a korabeli vallási erkölcs vagy gondolatvilág számára vitatott – példányokat elzártak, hozzáférésüket korlátozták.
A 13. századtól erősödő igény támadt az elszaporodó egyetemek és káptalani iskolák könyvárainak könyvkészletének feltöltésére. Válaszul professzionális könyvkereskedéssel foglalkozó központok jöttek létre Európa-szerte az olyan egyetemeknek otthont adó városokban, mint például Padova, Bologna vagy Párizs. Ezen oktatási intézmények könyvtáraiban a teológiai témájú kötetek mellett megtalálhatóak voltak az irodalommal, történelemmel, természetrajzzal, asztronómiával foglalkozó kötetek is. Ezek a könyvtárak sokszor adományozás útján is szert tettek kötetekre, gyűjteményekre. Az ilyen nagylelkű ajándékok is lényegesen tudták növelni egy-egy egyetem és könyvtárának hírnevét. Például ebben a században hagyta rá Robert de Sorbonne is a róla elnevezett intézmény könyvtárára tekintélyes könyvgyűjteményét, majd ezt az ajándékozást olyan gyorsan és olyan nagy mértékben követték további felajánlások, hogy a Sorbonne hamarosan meghatározó lett az európai tudóstársadalom körében.
Az itt taglalt három ösvény egyenes utat jelentett a modern kor könyvtáraihoz. Ezek egy része átalakult, a szélesebb közönség számára is elérhető közkönyvtárakká alakult, mások magánkézben maradtak, vagy megőrizték egyházi jellegüket. Ugyanakkor ez is segített abban, hogy a modern könyvtárak különféle típusai is kialakulhassanak.
