A műfajonként öt legkeresettebb könyvet bemutató sorozatunk jelenlegi részével olyan szépirodalmi, illetve modern irodalmi műveket mutatunk be, amelyek iránt a legnagyobb az érdeklődés. Az ilyen nagy érdeklődést övező, egyébiránt gyorsan gazdára lelő könyveket érdemes előjegyezni, hogy minél nagyobb eséllyel tudhassa a könyvgyűjtő olvasó a kedvencei közt a polcon.

 

Voltaire: Candide

Voltaire, a francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakja valójában François-Marie Arouet néven született Párizsban, 1694-ben és már 65 éves volt, mikor Candide című művét 1759-ben kiadták. A regény Voltaire szatirikus stílusában született, de tekinthetünk rá kalandregényként és filozófiai tanulmányként is. A történet főszereplője Candide, a német fiatalember, aki eleinte mesterének optimista tanait vallja magáénak, de viszontagságoktól korántsem mentes utazásai alatt e tanokból kiábrándul, világszemléletére a passzívitás és beletörődés árnyéka vetül. Ennek a folyamatnak lehetünk tanúi a méltán nagyhírű mű olvasása közben, miközben bepillantást nyerhetünk a szerző gondolatvilágába is.

 

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Az írónő közel tíz évet dolgozott könyvén, amelyet sokáig egyedüli fennmaradt munkájaként ismertek. Azonban ez a mű egycsapásra meghozta a szerzőnek a világhírnevet: a könyv 1936-os megjelenését követő évben Pulitzer-díjat nyert, három évre rá pedig film készült belőle Clark Gable és Viven Leight főszereplésével. A könyv az amerikai polgárháború idején játszódik, főszereplője Scarlett O’Hara, egy déli ültetvényes lánya. A kétkötetes mű Scarlett küzdelmes életét foglalja magában, ahogy az elkényeztetett földbirtokos-kisasszonyból hányatatott sorsú asszonny válik. A mű részletesen ábrázolja az Egyesült Államok a polgárháborút követő időszakában a déli államokat érintőt átrendeződések nehézségeit, mindezt egy hosszas szerelmi románcban tálalva.

 

Szabó Magda: Abigél

Szintén egy háború időszakában – egész pontosan a II. Világháború idején – játszódik Szabó Magda 1970-ben megjelent regénye, az Abigél. A 15 éves Gina – a főszereplő – Budapestről, a megözvegyült katonatábornok édesapja mellől az árkodi leánykollégium szigorú világába csöppen. A kezdetben romantikus lányregénynek induló cselekmény a történet előrehaladásával válik egyre komorabbá és feszültebbé, ahogy a háború valósága beszivárog az intézmény falai közé. Többen a könyv előtt először a regényből 1977-ben készült négyrészes tévésorozattal ismerkedtek meg, amiben olyan nagyszerű színészeket láthattunk, mint Szerencsi Éva, Garas Dezső, Tábori Nóra, Ruttkai Éva és sokan mások.

 

Wass Albert: Funtineli boszorkány

Az előző könyvhöz hasonlóan a következő kötet is magyar írótól származik. A Funtineli boszorkány Wass Albert 1959-ben, az amerikai emigrációban írt könyve a 2000-es évek óta örvend igazán nagy népszerűségnek és talán ez is a leghíresebb a művei közt. Az íróhoz méltóan a háromkötetes történet helyszíne a szívének oly kedves Erdély, a havasok alja. Itt él a természet szépséges leánya, Nuca, aki ráébred csodálatos látnoki erejére. De eme áldás mellett átok is sújtja: akit csak megölel vagy ágyába fogad, arra hamarosan lecsap a halál kaszája.

 

George Orwell: 1984

Soron következő és egyben utolsó bemutatandó könyvünk egyszerre politikai regény és társadalomkritika, némi szerelmi szállal megfűszerezve, mindezt disztrópikus világképpel ábrázolva. Orwell művét először 1949-ben adták ki, de a magyar kiadás 35 évet – pont a címadó évig, 1984-ig – váratott magára, de ekkor is csak szamizdat-kiadásban. A könyv egy fiktív történelmi szálon játszódik, ahol a világot három nagy államalakulat uralja: Óceánia, Eurázsia és Keletázsia. Ellenségeskedéseik ellenére a három nagyhatalom közös metszete a tekintélyelvű kormányzás, a tömegek manipulálása és totális kontrollja. A Londonban játszódó történet bemutatja, hogy a hatalom milyen eszközökkel él a polgárainak befolyásolására, érzelmeik irányítására a hazugságok és ferdítések sűrűn szőtt hálójában.

 

Reméljük a bemutatott öt regényből mindenki megtalálja azt, ami szívének kedves lesz és így talán segítettünk is kicsit a választásban. A kedvelt könyvek remélhetőleg minden könyvkedvelő olvasónál méltó helyet találnak majd a könyvespolcaikon. Természetesen, ha még nincs meg valamelyik kötet, felkereshet bennünket, hátha tudunk segíteni abban, hogy gazdagodhasson a kívánt darabbal a gyűjteménye!