Sokan nem gondolnák, hogy a világ legdrágább könyvei közt egy olyan természettudománnyal foglalkozó könyv is helyet kap, mint John James Audubon Amerika madarai című műve, amit a szerző szemet gyönyörködtetően kidolgozott illusztrációi töltöttek meg. A fennmaradó eredeti példányok több millió dolláros áron kelnek el az aukciókon.

John James Audubon 1785-ben született, a Haitiben található Les Cayes városban. Apja tengerésztiszt és cukornád-ültetvényes volt, aki több más oldalról született gyermekével nevelte, miután a kis John James az anyját már pár hónaposan elvesztette egy trópusi betegség miatt. Hat éves korától Franciaországban nevelkedett, ahonnan aztán ifjú felnőttként a napóleoni háborúk sorozásai elől menekülve az Egyesült Államokba vándorolt. Habár apja itt üzleti vállalkozásra buzdította, néhány próbálkozástól eltekintve ő mégis inkább Észak-Amerika madárvilágának szentelte figyelmét és megszületett az Amerika madarai megalkotásának ötlete.

Ebben az időszakban Audubon többféle munkából próbált megélni, ami mellett a madarak rajzolása iránti elköteleződését is kibontakoztathatta: állatkitömés mellett foglakozott portrékészítéssel és rajzoktatással is. Először az Egyesült Államokban próbált előfizetőket találni megszületendő művének, de mivel ez nem vezetett eredményre, 1826-ban már Nagy-Britanniában kutatott támogatók és kiadó után. Itt több helyen is kiállították munkáit, és érkezését követő évben nyomtatásba is került könyvének első kiadása a londoni rézmetsző és litográfus Havell család támogatásával és felügyeletével.

A mű eredeti nyelvű címe The Birds of America lett, és több mint tíz évig tartottak a végleges kiadásig tartó munkálatok. Eredetileg egy-két havonta, ötös csomagban, lezárt fémdobozban kapták meg az előfizetők a lenyomatokat és ez csak a képeket tartalmazta. A szöveges rész külön került kiadásra, Ezt maga Audubon írta William MacGillvray skót természettudós és ornitológus közreműködésével. Összefűzött, több kötetes példányok száma nem éri el a kétszázat, de a teljes mű 435 kézi festésű metszetet tartalmaz. A további kiadások már alapvetően több – leginkább öt – kötetesre lettek szerkesztve.

Rajzainak elkészítéséhez Audubon saját módszert talált ki: a halott madarak testeit drótok és csavarok segítségével meglátása szerint természetes pózokba merevítette, így megfestésük könnyebb volt. Az akkor hagyományosan használt akvarell és szénrajz módszereket nem tartotta megfelelőnek művéhez, így az olajfesték mellett döntött.

Habár a mű több kiadást is megélt, a fennmaradt teljes és eredeti kiadású példányok száma csak 119 darab, de ebből tizenegy van magánkézben. Értékét jól szemlélteti, miszerint 2000-ben egy példány 8,8 millió dollárért kelt el, majd egy össze nem fűzött példányt 2005-ben 5,6 millió dollárért árvereztek el New Yorkban. 2010-ben a londoni Sotheby’s által szervezett árverésen a könyvet egy telefonon licitáló és névtelenséget kérő magángyűjtő vásárolta meg: a nyertes licit akkor 6,5 millió font volt, így meghaladta a 10 millió dollárt.

A kötet külön érdekessége, hogy hat, mára már kihalt madár ábrázolása is megtalálható benne. A mű a 19. század kézművességének, művészetének és természettudományának ritka ötvözete. Habár Audubon munkáját érő kritikák leginkább a bizonyos elképzelt és valóságban lehetetlen beállításokra és egyes pontatlan részletekre térnek ki, művészi értékét egyik sem vitatja.