Születésének 100. évfordulója alkalmából Lengyelország parlamentje 2021-et Stanisław Lem-évvé nyilvánította, ezzel adózva a világirodalom egyik leghíresebb sci-fi írójának. A Sci-fi mellett különböző témájú esszéket is írt, többek között filozófiáról, jövőkutatásról, valamint irodalomkritikákat. Számos tudományos-fantasztikus története szatirikus és humoros jellegű. Habár Lem műveinek fordítása nehéz a lengyel nyelv sajátoságaira épülő, bonyolult neologizmusai és idiomatikus szójátékai miatt, könyveit így is több mint 40 nyelvre fordították le és több mint 45 millió példányban keltek el – ezért sokáig a világ legolvasottabb sci-fi írójaként tartották számon.
szeptember 12-én született a két világháború közötti Lengyelországban, Lwówban – ez a város napjainkban Ukrajna területén helyezkedik el és Lviv-ként tartják számon. Saját elmondása szerint valójában szeptember 13-án született, de a születési anyakönyvi kivonatán babonából 12-re módosították a dátumot. Apja tehetős fül-orr-gégész volt. Kelet-Lengyelország 1939-es szovjet megszállása után “burzsoá származása” miatt nem tanulhatott a lwówi Politechnikumban, ahogyan szerette volna, és csak apja kapcsolatainak köszönhetően vették fel 1940-ben a lwówi orvostudományi egyetemre. Az ezt követő német megszállás alatt Lem családja hamis papírok segítségével kerülte el a lwówi gettóba való áthelyezést. Ez idő alatt autószerelőként és hegesztőként kereste a kenyerét, valamint – német cég alkalmazottjaként – időnként lőszert lopott a raktárakból, hogy azokat a lengyel ellenállásnak adja át.
A Világháborút követően Lwów városát Ukrajnához csatolták, és a családot sok más lengyel állampolgárral együtt Krakkóba telepítették át, ahol Lem apja nyomására orvosi tanulmányokat kezdett, de a záróvizsgát szándékosan nem tette le. Ezzel próbálta elkerülni a katonaorvosi pályát, amelyről gyanította, hogy élethosszig tartó lehetett volna.
Lem 1946-ban kezdte irodalmi munkásságát, számos különböző műfajú publikációval, köztük versekkel, valamint első sci-fi szerzeményével, A marslakó (Człowiek z Marsa) című regényével, amely a Nowy Świat Przygód (Kalandok új világa) című folyóiratban jelent meg. Mivel a lengyelországi sztálinizmus korszakában minden megjelent művet közvetlenül a kommunista államnak kellett jóváhagynia, így ezzel kapcsolatos kezdeti tapasztalatai miatt is úgy döntött, hogy a kevésbé cenzúrázott műfajra, a sci-fire összpontosít, ami aztán még nagyobb hírnevet adott Lemnek.
Lem sci-fi művei filozófiai témákat boncolgatnak a technológiáról, az intelligencia természetéről, az idegen intelligenciával való kommunikáció és megértés lehetetlenségéről, az emberi korlátok miatti kétségbeesésről és spekulációkról arról, hogy hol is van az emberiség helye az Univerzumban. Esszéi és filozófiai könyvei szintén ezeket, és ezek mellett sok más témát is tárgyalnak.
Éden (1959)
Az 1959-ben írt Éden nyitja meg Lem érett sci-fijének korszakát. Ebben a társadalmi sci-fi regényben egy hatfős legénység kényszerleszállást hajt végre az Édenen, egy idegen nap negyedik bolygón. A „hajótöröttek” egy különös világot találnak, amely egyre furcsábbá válik, és mindenütt a halál kéznyomára bukkannak. A legénység kísérlete, hogy valamiféleképpen kommunikáljon ezzel a civilizációval, erőszakhoz és kegyetlen felfedezéshez vezet. A mű legfontosabb mondanivalója a kölcsönös megértés lehetőségével kapcsolatos szkepticizmus, miszerint éppen a mindenkori technológiák különbözősége akadályozza meg, hogy az újonnan érkezők és a helyiek megértsék egymást.
Solaris (1961)
A Solaris Lem legismertebb művei közé tartozik, aminek cselekménye egy kutatóállomáson dolgozó tudósokat körül zajlik, akik egy földönkívüli intelligencia megértésére tesznek kísérletet. Ez a földönkívüli intelligencia a címbéli idegen bolygón egy hatalmas óceán formájában jelenik meg, és a regény előrehaladása során sajátos módon reagál a maroknyi tudós kommunikációs próbálkozásaira. Habár a könyvet számos filmben, rádiójátékban, színműben feldolgozták, Lem véleménye szerint egyik film sem tükrözi a könyv tematikus hangsúlyát az emberi racionalitás korlátairól.
Kiberiáda (1965)
A Kiberiáda humoros sci-fi novellákból álló sorozat, főszereplői Trurl és Klapaucius nevű robotok, a “konstruktőrök”, akik legjobb barátok és egyben egymás riválisai is. Amikor éppen nem forradalmi szerkezetek építésével vannak elfoglalva otthon, akkor a világegyetemet járják, hogy segítsenek a rászorulókon. A többi szereplő túlnyomó többsége is vagy robot, vagy intelligens gép. A történetek középpontjában az egyén és a társadalom problémái, valamint az emberi boldogság technológiai eszközökkel való hiábavaló keresése áll.
Lem 2006-os halálát egy évvel megelőző interjúk során Lem kifejezte csalódottságát a sci-fi műfajával kapcsolatban, valamint általános pesszimizmusát a technikai fejlődést érintve. Az emberi testet alkalmatlannak tartotta az űrutazásra, és úgy vélte, hogy az információs technológia az embereket belefojtja a gyenge minőségű információk áradatába. Emellett a sci-fi egyik nagy alakja, akinek regényeiben szép számmal fordultak elő robotok és mesterséges teremtmények, a valóban intelligens robotokat nemkívánatosnak és lehetetlennek tartotta megépíteni. Ennek dacára Lem hatása világosan kivehető az őt követő sci-fi író nemzedékek műveiben.
